2010. április 30., péntek

Ghirlandaio (1449-1494)

Ghirlandaio  (ejtsd: girlandájó),  Domenico, tkp. D. di Tommaso Bigordi, firenzei festő, született Firenze 1449. meghalt Firenze 1494. Firenzében tanult. Első kiképzését atyjánál, aki ötvös volt, nyerte, utána Alesso Baldovinetti tanítványa, azután Andrea del Castagno, majd Andrea del Verrocchio befolyása alatt képezte magát. A XV. sz. második felében a monumentális elbeszélő festészet csúcspontját képviseli és egyike a legjelentékenyebb freskófestőknek az olasz művészetben, aki Giottóra és Masaccióra vezet vissza. Annyira vérbeli freskófestő, hogy kijelentése szerint sajnálta, hogy Firenze összes falait be nem népesítheti freskóival. Az élet valószerű megjelenéseinek szépsége vonzotta és annak alárendelte az alakok komolyságát és az ábrázolt jelenet jelentőségét is. A szép, pompásan csoportosított arcképalakok méltóan vesznek részt nála a cselekményben.


2010. április 29., csütörtök

Bartolommeo (1742-1517)

Bartolommeo,  Fra, másképp Baccio della Porta, olasz festő, született Firenze 1472, meghalt Firenze 1517. Cosimo Roselli műhelyéből került ki, érzésvilágára eleinte az akkor Firenzében tartózkodó Perugino hatott, stílusának kifejlődésére azonban Leonardo volt meghatározó fontosságú. Így lett a cinquecento „klasszikus” stílusának egyik megalapítója, a szimmetrikus architektonikusan fölépített zárt kompozíció meleg világító színek, a fény és árnyék nemes, előkelő mestere. Monumentális formái később Michelangelo hatását is éreztetik (Szent Márk, Uffizi, Firenze), Mater misericordiana (luccai képtár). Kezdetben Albertinellivel együtt dolgozott (Utolsó ítélet freskó, Uffizi. Firenze). Savonarola hatása alatt belép a dominikánus szerzetbe (1500) és élete végéig a San Marco kolostorban nagy műhelyt tart (egy ideig Albertinellivel), ott Savonarola egy arcképe is tőle. Főtémája a „santa conversazione”: Madonna szentekkel (dóm, Lucca Louvre, Párizs), Szent Katalin eljegyzése (Pitti, Firenze), Szent Anna szentekkel (Uffizi, Firenze). Főmunkái: Krisztus, mint a világ megváltója; Krisztus siratása (mindkettő Pitti, Firenze) ez utóbbi a meleg színek, a kifejezés és finom vonalritmus főpéldája. Egyik utolsó műve (1516) a Bemutatás a templomban (Bécs, Kunsthist. Mus.)

Irodalom: Knapp (Halle, 1903.) H. v. d Gabelentz (Leipzig, 1922). Fónagy.


Bemutatás a templomba, Bécs


Savonarola, San Marco kolostor, Firenze
Lásd még>>>

2010. április 28., szerda

Gentile da Fabriano (c.1370-1427) és Pisanello (c. 1395-1450)

Gentile da Fabriano (Gentile di Niccolò di Giovanni di Massio) 1370 körül Fabrianóban született, és 1427-ben Rómában halt meg. Pisanello (Antonio Pisano) 1395 előtt Pisában született, és 1450-ben halt meg. Festő és éremművész. A művészettörténet legnagyobb éremművészei közé tartozik. Veronában első mestere feltehetően Stefano da Verona volt. Kettőjük egyesített életrajzában Vasari szerencsésen kapcsolja össze az itáliai kora reneszánsz két nagy mesterének rokon életművét. Mindketten sikeresen stilizáló harmóniában társították a késő gótika hagyományait az új korszak vívmányaival. Gentile és Pisanello a reneszánszkutatás terminológiájával az „internacionális gótika" legjelentősebb festői között foglalnak helyet, és Pisanello egyben a reneszánsz éremművészet úttörő nagy szobrászmestere is. Az internacionális gótika e korszaknak az a kozmopolita irányzata, amely magas színvonalon elégítette ki az európai társadalom arisztokratikus egyházi és világi rétegeiben még elevenen élő konzervatívabb igényeket, délen és északon egyaránt.

2010. április 27., kedd

Castagno (c. 1421-1457); és Veneziano (c.1400-1461)

Andrea del Castagno 1421—1423 körül született valószínűleg San Martino a Corellában - apja később családjá­tól együtt Castagnóba költözött -, és 1457-ben halt meg Firenzében, domenico veneziano (Domenico di Bartolomeo) 1400 körül született, valószínűleg Velencében, és 1461-ben halt meg Firenzében. A kettős életrajz egyik sokszor emlegetett példája a Vasari-biográfiák hitelességé­vel foglalkozó forráskritikai kutatásnak. Mert amíg egy­részt a két mester műveinek adatai és művészetük jellem­zése Vasarinál pontosnak és hitelesnek mondható, addig másrészt az egymásba szőtt két biográfia alapjában téves képet ad a két festő egymáshoz való viszonyáról. Castagno feltehetően Fra Filippo Lippinél és Paolo Uccellonál tanult.


2010. április 26., hétfő

Donatello (1386-1466)

Donato, akit családja Donatellónak nevezett, és aki néhány művén maga is így tüntette fel nevét, igazi nevén Donato di Niccoló di Betto Bardi (1386-1466), egyszerű firenzei takács fia, minden idők egyik legkarakterisztikusabb stílusú művésze. Műveit rendkívüli kecsesség, kitűnő megformálás és olyan kiválóság jellemzi, hogy idővel inkább hasonlították őket az ókori görögök és rómaiak legnagyszerűbb munkáihoz, mint bármelyik más művészét. Ama mesterek közé tartozik, akiknek születése nélkül koruk művészete másképpen fejlődött volna. Szobrászatában nemcsak szubjektív művészi vágyak, hanem minden művészre érvényes tárgyi eredményei is először jutnak kifejezésre. Művészetének főjelentősége a természet fokozottabb meghódításában, a művészet kifejező erejének megnövesztésében és a sajátos szobrászi problémák határozott megoldásában rejlik. Csak a jellemző érdekli, nincs az emberi testnek egyetlen porcikája sem, melyet fokozottabban kifejezőbbé, elevenebbé ne tett volna. De nemcsak az emberi testet, hanem a ruhát is ő ábrázolja először anyagszerűen.

2010. április 25., vasárnap

Masolino (1383-1440)


Masolino (Tommaso di Cristofano Fini) 1383-ban születtett Panicale di Valdehàban, meghalt valószínűleg 1440-ben, Firenzében. Vasari lényegbevágó felismerései közül a legdöntőbb : Masolino, az „internacionális gótika" stilizáló tendenciáit összegező egyik legnagyobb itáliai fes­tő, elsősorban Masaccio közvetlen hatására, zseniálisan tette magáévá a reneszánsz festészet vívmányait, minde­nekelőtt a perspektíva következetes tanulmányozásának területén. Masolino a festészet fejlődésében azt a szerepet tszotta, amelyet a szobrászatban Ghiberti.




Madonna gyermekkel

2010. április 24., szombat

Benozzo Gozzoli (c.1420-1494)

Gozzoli  (ejtsd: godzoli), Benozzo, tkp. Benozzo di Lese di Sandro, firenzei festő, született Firenzében 1420 v. 1424, meghalt Pistoja 1497. Előbb ötvös, mint ilyen Lorenzo Ghiberti segédje a Baptisterium 2. kapuján Firenzében (1444-47), azután festő és Fra Angelico tanítványa és segédje Rómában (1446) és Orvietóban (1447). Tulajdonképpen technikailag maradi művész, a gótikusok kései utódja, ki mestere mély vallásosságát naiv, vidám dekoratív világi festészetté alakítja. Gazdag fantáziája, bájos mesélő képessége, mellyel, csodálatos bőbeszédűséggel kora szokásait és embereit mutatja be bibliai és szentek történetét ábrázoló freskóin, valamint friss és élénk színei kora egyik legvonzóbb egyéniségévé avatják. Legkorábbi önálló munkái Montefalcóban (1449-től c. 1455-ig): Freskók Szent Ferenc életéből (S. Francesco), Madonna della Cintola, oltárkép (1450). S. Fortunato temploma részére, Róma, Laterán).

Az iskola, 1464-65

Freskó, 220 x 230 cm
Apsidal kápolna, Sant'Agostino, San Gimignano


2010. április 23., péntek

Verroccio (1436-1488)


Verrocchio  (ejtsd: -okkió), Andrea del (1436-1488), igazi nevén Andrea del Cione, a quattrocento második felének legjelentékenyebb szobrásza egyúttal kiváló festő és ötvös is. A részleteket kiemelő, ritmikusan taglaló, különösen a csuklókban hangsúlyozott ember-ábrázolásaiban a valóság dekoratív szépséggel párosul. Kísérletező, tudatosan dolgozó mester, aki sokat ad műveinek technikai tökélyére. A művészetek minden ágával, zenével és elméletekkel is behatóan foglalkozik. Korának egyik leggyakorlottabb érc-öntője, Így szobrait nagy részben bronzból készíti, márványból való műveinek faragását viszont gyakran tanítványaira bízza. Minden szobra számára előzetes agyagtanulmányokat készít, melyekben minden részletet, formát tökéletesen kiérlel. Műhelye a legnevezetesebb volt Firenzében a század második felében. Itt tanultak Lorenzo di Credi, Perugino és Leonardo da Vinci.

Bartolomeo Colleoni emlékműve, 1448,Velence, Santi Giovanni e Paolo tér, jobbról szembe a Scuola Grande di San Marco.

2010. április 22., csütörtök

Canaletto (1697-1768)

Canaletto, más néven Giovanni Antonio da  Canale, másképp „il Torino”, velencei festő, szül. Velence 1697, meghalt Velence 1768. Úttörő mester, aki Olaszországban a Carlevaris által művelt városi látképek helyett hangulatos tájképeket festett. Mestere atyja, Bernardo Canale színházi díszletfestő volt, azután Rómában tanult, majd két évet Londonban töltött (1648-48) és utána végleg Velencében telepedett meg. Római, londoni és velencei részleteit perspektivikus hűséggel ábrázolja, amellett azonban teljes festői felfogással, az erős napfénytől átitatott levegőt, a könnyed ködfelhőket és árnyékokat, a vizet széles, lágy ecsetkezeléssel. A tájképein szereplő alakokat néha Tiepolo festette bele.

 Az Arsenal bejáratának látképe, Velence (Hadihajó gyár)

2010. április 21., szerda

Fra Filippo (1406-1469)

Lippo Lippi (szerzetesi nevén: Fra Filippo) 1406-ban, valószínűleg Firenzében született, és 1469-ben Spoletóban halt meg. Vasari hiteles képet rajzol az életpályáról, nagyrészt hitelesen közli az életmű adatait is, sőt még kronológiája is a biográfiák időrendjei között a pontosabbak közé tartozik. Szerzőnknek a művészek egyénisége iránti érdeklődésére jellemző, hogy minden bírálgató felhang mellett is kedvvel bocsátkozik bele a szerzetesfestő eléggé szabados életének részletes és többé-kevésbé valósághű elbeszélésébe. Egyébként Filippo elsősorban nagy pártfogójának Cosimo Medicinek köszönhette, hogy viselt dolgai matt különösebb bántódása sosem esett. Vasari tévedése, hogy a mester tizenhét éves korában elhagyta a szerzetességet. Filippo Lippi fő művei: Trivulzio-Madonna (oltárkép, Madonna dell' Umiltà, angyalokkal és szentekkel, 1432—1433, Milano, Castello Sforzesco); Madonna táblakép, 1437, (Tarquinia, Museo Nazionale); Barbadori-Madonna (oltárkép, angyalokkal és szentekkel, a pedellán jelenetek Mária életéből és a szentek történeteiből, a firenzei Santo' Spirito számára készült, 1437, Paris, Louvre; a predella: Firenze, Uffizi) ; Mária koronázása (oltárkép, a firenzei Sant'Ambrogio számára készült, 1441-1447, Firenze, Uffizi); Angyali üdvözlet oltárkép, a firenzei Monastero delle Murate számára készült, 1450 körül, München, Alte Pinakothek); Madonna, jelenetekkel Szent Anna történeteiből (tondó, 1452, Firenze, Pitti);. Keresztelő Szent János és Szent István értanú történetei, evangélisták, szentek (freskóciklus,Prato, Duomo szentélye, 1452-1466). Művei>>>


2010. április 20., kedd

Luca della Robbia (c.1399-1482)


Luca della Robbia 1399-ben vagy 1400-ban született Fi­renzében, és 1482-ben halt meg ugyanott. Vasari méltán emeli ki technikai találmányát, mert valóban ö volt az el­ső, aki a tűzben égetett ónmázat az agyagszobrokon mű­vészi sikerrel alkalmazta, azonban nemcsak majolika plasztikái, hanem márvány- és bronzszobrai és dombor­művei is a quattrocento közepének legnagyobb szobrászai között jelölik a helyét. Művészete — némi egyszerűsítéssel - Donatello drámaisága mellett a lírai elemet képviseli a korszak firenzei szobrászatában, és majolikáinak kolorizmusa költői harmóniájával tesz tanúságot a színes szobrá­szat létjogosultsága mellett. 


2010. április 19., hétfő

della Quercia (c.1367-1438)


Jacopo della quercia 1367 körül született, valószínűleg Querciegrossában, meghalt 1438-ban, Sienában. Életraj­zában Vasari helyesen emeli ki annak a szobrásznak a ki­vételes jelentőségét, aki csaknem száz esztendővel a két Pisano után, a quattrocento elején úttörő eredményekkel mozdította elő a gótikából kibontakozó reneszánsz művé­szet vívmányait, aki az új szobrászi formák erejét a ha­gyományos szépségek — például Andrea Pisano (máskép­pen Andrea da Pontedera) művészetének — hatásával egyesítette, és aki délen, Itáliában, azt jelentette az álta­lános fejlődés szempontjából, amit északon, Burgundiá­ban, Claus Sluter plasztikája. 


2010. április 18., vasárnap

Cellini (1500-1571)

Portré
A toszkanai Cellini  (ejtsd: csellini), Benvenuto (1500-1572), jelentős olasz szobrász, ötvös és bronzöntő, éremvéső és bélyegmetsző, aki hírnevét mégis inkább nagyszerű önéletrajzának (németre Goethe, magyarra Szana Tamás, Füsi József fordította) köszönheti, ("Benvenuto Cellini élete és munkássága, amiképpen Ő maga megírta Firenzében") mint művészi alkotásainak. A sokfajta tehetséggel megáldott, de kötekedő és nyugtalan, kalandor életű, gyilkossággal is vádolt  VII. Kelemen és III. Pál pápa, valamint I. Ferenc francia király kegyeit élvezte. Környezetét óriások veszik körül. Bramante épületei és Michelangelo szobrai, Tiziano képei és Aristo tündér-eposza, Palesztrina fennkölt muzsikája s Machiavelli róka-intelligenciájú politikai elvei. A festők közül Pontormo, Rosso Fiorentino, Parmigianino, Bronzino és Primaticcio látszik el legmasszebbre. A szobrászok közül Bandinelli, Ammanati és Vincenzo Danti. 1527-ben Róma ostroma alkalmából a város védelmében vett részt. Többször tartózkodott Franciaországban, hol a Fontainebleaui nimfa című nagy bronz-reliefjét mintázta unalmas fekvő Diana alakjával. Ugyanitt készült a Bécsi Múzeumban lévő aranyozott, zománcozott. Neptunus és egy istennő alakjával ékesített híres sótartó. 1545-ben Cellini Firenzében telepedett le hol I. Cosimo herceg fogadta jóindulatába. Nyolc év alatt itt alkotta főművét, a Medúzaölő Perseust ábrázoló bronzalakját. A Perseusban anatómiai virtuozitásáról tesz tanúságot, ez a legtökéletesebb műve, nagyszerűen megmintázva, amit még kiemelnek a talapzat aprólékosan kimunkált kis szobrai és féldomborművei, tele változatos árnyalattal, figyelemre méltó részletfinomsággal. Ez az élettel teli ötletgazdagság messze túlszárnyalja riválisának Bandinellinek a hidegségét.


Perseus (részlet)

2010. április 17., szombat

Caravaggio (1573-1610)

Caravaggio (ejtsd: karaváddzsó), tkp. Michelangelo Merisi v. Amerighi olasz festő, született Caravaggio (Bergamo közelében) 1573, meghalt Porto d'Ercole 1610. A Carracciak eklektikus, akadémikus irányával szemben a naturalista festés főképviselője Rómában. Festészetét a fény-árnyék-kontraszt felhasználása és a drámaiság jellemzi. A barokk művészet drámai hangvételű képviselőinek egyik első mestere. 1584-től Milánóban tanúlt S. Peterzonnál, de főleg az észak olasz reneszánsz mesterek , Morettót, Moránit, Lottót, Bassanót tanulmányozta. Fiatalkorában a velenceiek színeit (Giorgione, Tintoretto) tanulmányozta, azután Cavaliere d'Arpino tanítványa Rómában, kire később viszont ő hatott. Zsánerképei a nép köréből vett életnagyságú alakjaival új hangot és témát vittek be a római művészetbe, ugyanezt a naturalizmust képviselik vallásos tárgyú kompozíciói is népies, sokszor durva típusaikkal, erős világításukkal, feltűnő fekete árnyékaikkal. Korai képeit egyenletes, aranyos sárga tónus jellemzi, középkorának fekete árnyékos és kései képeinek erős ú. n. „pincevilágítású” képeivel szemben. A nagy nyomorúságban tengődő fiatal festő – modell hiányában – tükörből festett önarcképeinek sorát alkotta.

A festészet szexepilje - Caravaggiótól Canalettóig


2010. április 16., péntek

Duccio (c.1255-1318)




Duccio (Duccio di Buoninsegna) 1255 körül született, és 1318 körül halt meg, valószínűleg Sienában, Vasari élet­rajza már csak viszonylagos rövidsége miatt sem tükrözi méltóképpen annak a nagy jelentőségű életműnek a képét, amelyet a Giottót mintegy előkészítő nagy festőhármas : a római Cavallini, a firenzei Cimabue és a sienai Duccio nagyszerű életpályájának eredményeként a kutatás re­konstruált. Szerzőnk mégis lényegében helyesen látja Duc­cio tudatos törekvését a bizánci festészeti stílusból való ki­emelkedésre, amely mindenekelőtt abban nyilvánult meg, hogy Duccio — Cavallinival és Cimabuéval egyetemben - nemcsak utat tört Giotto számára, hanem a legnagyobb festőegyéniség hatására ő maga is továbbfejlesztette egyéni piktúráját, és így lett a sajátos sienai protoreneszánsz fes­tészet őse.  

2010. április 15., csütörtök

Simone Martini (c.1284-1344)


Simone Martini (Vasarinál Simoné Sanese) 1284 körül született, valószínűleg Sienában, 1344-ben halt meg Avignonban. Családneve nem a szerzőnktől többször emlí­tett Memmi, mert Lippo Memmi nem a testvére, hanem a sógora volt. Vasari, bár tévesen Giotto tanítványaként említi Simonét, aki valójában Duccio követője volt, jó szemmel látja meg a sienai festészet fontos szerepét az Avignonba költözött pápai udvar művészeti életében. A dél-franciaországi központ valóban felette jelentőssé vált az itáliai piktúrának egész Európára szétsugárzó ha­tása folyamán. 



2010. április 14., szerda

Cavallini (1260-1364)

Pietro Cavallini (Pietro dei Cerroni). Körülbelül 1260 és 1340 között élt, régi római családból származott. Élet­rajzában Vasari — minden campanilismója ellenére — he­lyesen emeli ki a toszkánai mellett a római festészet jelen­tőségét is a duecento és trecento fordulóján az itáliai festé­szet új korszakának kialakulásában. Mint ennek a nagy hagyományú római mozaik- és freskófestészetnek legna­gyobb mesterét tárgyalja Cavallinit, aki valóban összefog­lalta a középkori múlt eredményeit, és utat mutatott a re­neszánsz eljövendő vívmányai felé, úgy is mint a firenzei Giotto művészetének úttörője.



2010. április 13., kedd

Masaccio (1401-1428)



Masaccio  (ejtsd: maszáccsó), másnéven Tommaso di Ser Giovanni Guidi da Castel San Giovanni, firenzei festő, született Castel San Giovanni (Arno völgye) 1401, meghalt Róma 1428. Vasari szerint Masolino tanítványa. Életéről keveset tudunk. 1421-ben, 20 éves korában egy római út után a gyógyszerészek és orvosok céhébe veszik fel Firenzében, 1424-ben pedig a Szent Lukács céhbe, a festők céhébe. 1429 előtt „állítólag” Rómában halt meg. Alig 27 évet élt és a klasszikus stílus megalapítója lett. Főmunkája a Brancacci-kápolna (Firenze, S. Maria del Carmine) freskói (1426-27), melyeknek korában egész Firenze csodájára járt, mint 20 év múlva Ghiberti un. Paradicsom kapujához és 50 év múlva Leonardo és Michelangelo csatakartonjaihoz. A Paradicsomból való kiűzetés kompozícióját még Rafael is érdemesnek tartotta arra, hogy változatlanul átvegye a vatikáni loggiákba. 

2010. április 12., hétfő

Arnolfo di Cambio (1245-1300)


Arnolfo di Cambio, vagy más néven Arnolfo di Lafo körülbelül 1245-ben született a toszkánai Valdelsában, és 1300-ban vagy 1302-ben halt meg Firenzében. Életrajzát Vasari az előző századok itáliai építészetének áttekintésével kezdi, ebben helyesen emel ki jelentős emlékeket, de tévesen datálja és attribuálja azok legnagyobb részét. Folytatja az ugyancsak tévesen a mes­ter apjának tartott Jacopo Tedesco építésznek hatalmas, ám teljes egészében tőle önkényesen konstruált munkássá­gának ismertetésével, de közben a jelentős emlékek (első­sorban az assisi San Francesco) kiválasztásában, sőt le­írásában is helyesen jár el, például a technikai fejlődés fon­tos állomásait is jól határozza meg. Csupán ezek után tér rá Arnolfo életmüvének pályarajzára; helyesen tartja őt, az antikvitás emlékein iskolázott mestert, az itáliai gótika sajátos stílusát remekművű épületek során kialakító és így a reneszánsz architektúráját sokban előkészítő nagy mű­vésznek. 

2010. április 11., vasárnap

Ambrogio Lorenzetti (?-1349)


Ambrogio Lorenzetti születési éve nem ismeretes, pályá­ja 1319 körül indult Sienában, meghalt 1349-ben ugyan­ott. Vasari az életrajz rövidsége ellenére is kiváló érzékkel emeli ki a mester úttörő eredményeit a sokalakos jelenetek szerkesztése és a természetábrázolás, különösképpen a táj­festés területén. Fivérével, Pietro Lorenzettivel együtt egyéni módon ötvözték össze a giottói és a ducciói vívmá­nyokat. A sienai Ambrogio nemcsak tanult Firenzében, hanem az ottani festőcéh tagja is volt. Ő az első, akitől monumentális müvek maradtak ránk a profán festészet műfajában, és ezekben a freskóiban az allegorikus kompo­zíciók költői harmóniában egyesülnek a mindennapi városi és vidéki élet közvetlen megjelenítésével. Bennük Lorenzettinek Vasaritól említett közéleti aktivitása, irodalmi érdeklődése mintegy a művészeti szférába átemelve nyil­vánul meg.

2010. április 10., szombat

Ucello (1437-1475)

Ucello (ejtsd: uccselló) Paolo, más néven Paolo Doni firenzei festő,  Firenze szülötte.

 A perspektíva szenvedélyes művelője, ki az építész Brunelleschi tapasztalatalt elméletben és gyakorlatban igyekezett folytatni, a növények első tanulmányozója és ábrázolója természet után, ki képeiben (különféle színű lovak csataképein) gyakran dekoratív hatásokra törekedet. Eleinte ötvös és segéd Ghiberti második kapuján Firenzében, azután dekoratív munkákkal foglalkozott, melyek mind elpusztultak: mozaikok Velencében, egyszínű freskók Páduában, ablaktervek Firenzében.

2010. április 9., péntek

Nicola Pisano (1220 körül-1284)


Nicola Pisano  más néven Niccolò Pisano, Nicola de Puglia és Nicola Pisanus olasz szobrász és építész a romantikából a klasszikus görög stílus örökségén át a modern szobrászat megalapítója. Apuliában, Olaszország délkeleti részén született, születési ideje, eredete bizonytalan.
Az apuliai származású mester első ismert munkája a toszkanai Pisa dómjának battisterójában, a romantikából a gótikába ívelő keresztelőkápolna szószéke. (1260.) 
A szószék korlát hat domborművű tábláján Jézus életének jelenetei láthatók, az oroszlánok hátán emelkedő oszlopok fejezetein az erények alakjainak a szobrocskái állnak. 


2010. április 8., csütörtök

Cimabue (1420 körül-1302)


Cimabue,  eredeti nevén Bencivieni Cenni di Pepo, firenzei festő töredékesen ránk maradt életműve, az eredeti állapotának romjaiban is hatalmas hatású . 
Vasari sok legendával tarkított életrajzából ma már csak kevés állja meg helyét. Dante sorai (Purgatorio XI. 94-96) is bizonyítják, hogy a Giottót megelőző időszak legjelentékenyebb festője volt, aki befejezett egy fejlődési folyamatot. Hiteles munkái: Krisztus Keresztelő Jánossal, mozaik a pisai dóm szentélyében továbbá freskók Assisiben (S. Francesco): Madonna angyalokkal (alsó templom) Mária megkoronázása, mennybemenetele, halála és Krisztus a kereszten (felső templom). Trónoló Madonna angyalokkal a firenzei S. Trinitából (Firenze, Akadémia) ehhez közel áll, de valószínűleg csak tanítványától, a Pisai S. Francescóból származó Madonna (Párizs, Louvre), A szent Péter és Pál történetét ábrázoló freskóról (1272, Róma, régi Szt. Péter templom udvara) csak VII. sz.-beli rajzok adnak fogalmat. A természethez való közeledés és egyéni kifejezésre való törekvés kora műveinek konvencionális merev fölfogásával szemben adják meg művészetének jelentőségét. - Irodalom, forrás: Aubert (Leipzig 1907). Fónagy, Vayer

2010. április 7., szerda

Bramante (1444-1514)

Bramante,  Donato da Urbino, Donato di Pascuccio d' Antonio detto il Bramante olasz építész, festő és mérnök a milanói, majd római reneszánsz nagymestere. Sokoldalú tehetség, nagy műveltségű egyéniség. Ismerte Vitruviust és más antik forrásokat, jártas volt a perspektíva tudományában, ritka érzéke és tapasztalata volt a boltozás matematikai-statikai elvei terén. Feltehető, hogy fiatal korában Urbinóban dolgozott, és itt Piero della Francesca hatott rá.
Működését Milanóban kezdte, ahol eredetileg festészettel foglalkozott, majd a korai reneszánsz formanyelvén a lombardiai tégla-architektúra szellemében, mint építész dolgozott, elsősorban Luciano da Laurana, az urbinói mester, s a nagy Alberti hatása alatt. 

2010. április 6., kedd

Ghiberti (1378-1455)

Ghiberti Lorenzo, Cione di Ser Buonaccorso fia, a XV. század első felének egyik legjelentékenyebb firenzei szobrásza. Ötvösséget tanult atyjától, majd nevelő apjától, Bartoluccio híres mestertől. Ghiberti 1400-ban tűnik fel, midőn a Battistero második bronzkapujára hirdetett pályázatot, Izsák föláldozását ábrázoló domborművével megnyeri. Ebben a korai munkájában Ghiberti szépségre törekvő, harmonikus, képszerű stílusa már tisztán érvényesül. A relief fölfogás még szobrászi 1403-ban, majd másodszor 1407-ben kötik meg Ghibertivel a Battistero második (az elsőt Andrea Pisano 1330-ban készítette) bronzkapujának elkészítésére a szerződést. 


Giotto (1266-1336)

Giotto di Bondone  (ejtsd: dzsottó), firenzei festő, építész és szobrász, született Colle di Vespignano (Firenze mellett) 1266 körül. A hagyomány és Vasari szerint Cimabue tanítványa. Működött főleg Firenzében, egy ideig Rómában (1300 előtt), továbbá Páduában (1305), azonkívül Assisiben, Bolognában, Ravennában és Nápolyban (1329-1333). Vasari említi, hogy Cimabue, mint pásztorfiút fedezte föl Firenze környékén, amint a birkáit rajzolta szénnel és rögtön tanítványul fogadta. Dante a Divina commediában írja, hogy mestere hírnevét csakhamar elhomályosította. Tény, hogy míg Cimabue az új festészeti stílust csak sejtette Giotto a gótikus monumentális festészet („il dolce stil nuovo”, az édes új stílus) megteremtője. A „giotteszk” festők iskolája az egész XIV. századon át virágzott egész Olaszországban, az utolsók 1420 körül már Masaccióval, tehát a kora reneszánsszal esnek össze és technikájukat ez utolsók egyike, Cennino Cennini foglalta könyvbe (1417). Teremtő lángesze a bizánci művészi hagyományokon építette fel új stílusát. 

2010. április 5., hétfő

Alberti (1404-1472)

Alberti, Leone Battista, olasz építész és művészeti író Genovában született 1404-ben és 1472-ben Rómában halt meg. Családja száműzött lévén, ő csak harminc esztendős korában jutott el eredeti hazájába, Firenzébe. Vasari első tévedése éppen ez.
Az olasz reneszánsz egyik leghíresebb humanistája. Egyházi művei közül a rimini-i San Francesco a római diadalív szisztémája szerint tagozott főhomlokzatával s nemes arányú oldal-árkádjaival a korai reneszánsz egyik legklasszikusabb szellemű alkotása, míg a romszerű San Sebastiano és a S. Andrea, mindkettő Mantuában, egyszerű s nemes architektúrájukkal tűnnek ki. Dolgozott a firenzei Santa Mária Novellán is; ennek klasszikus főkapuja s igen dekoratív hatású felső emelete tőle ered. Templomainak belső térhatása is tiszta, harmonikus. Profán épületei közül nevezetes a pillér-architektúrás, rusztika-homlokzatú firenzei Palazzo Rucellai, amely igen jó arányú épület, de homlokzata túlságosan lapos, nincs benne elég plasztika. Sokan a Palazzo Pitti tervét is Albertinek tulajdonítják. 1428-ban látogatott első ízben a toszkán fővárosban, ahol Brunelleschivel, Masaccióval és Donatellóval együtt hitet tehet művészi elvei mellett.

2010. április 4., vasárnap

Brunelleschi (1377-1446)


Brunelleschi  (ejtsd: Brunellesco), Filippo, olasz építész ,
az olasz reneszánsz megteremtője, az építészet történetének egyik legkiválóbb alakja. Ötvösnek indult majd matematikával, szobrászattal és építészettel foglalkozott, míg végül teljesen az utóbbinak szentelte magát. Firenzében és Rómában folytatott tanulmányai után szülővárosában, Firenzében telepedett meg s ott alkotta műveit, amelyek a reneszánsz építészetének kezdeteit jelentik. Egyes források szerint sokáig a firenzei dómkupolát tartották legnagyszerűbb koncepciójának, amellyel - kortársai ítélete szerint - túlszárnyalta a Panteont, egyszer s mindenkorra véget vetett a gótika uralmának s egy új építészet alapjait vetette meg.



Michelozzo (1396- 1472)



Michelozzo di Bartolomeo Michelozzi olasz építész és szobrász, Firenzében született 1391-ben.  Ghiberti műhelyében tanult szobrászatot, majd 1424 és 1433 között Donatello alkotótársa volt. Egész életében készített szobrokat, de élete fő művét építészként hozta létre. 1446-ban nevezték ki Brunelleschi utódaként a firenzei dóm főépítészévé. 1430 és 1455 között alig akadt a városban olyan nagyobb építkezés, amelyben legalább munkatársként ne vett volna részt. Az általa jegyzett firenzei épületek közül a Palazzo Vecchio, amely a firenzei paloták típusalkotó emléke, a San Marco könyvtára és a Santa Annunziata-templom a legjelentősebb. Sokoldalú és kiváló formakészségű mester, aki az antik építészet elemeit tisztán és következetesen használta fel. Ő építi  Firenzében a hatalmas Riccardi- (akkor Medici-) palota , a XVII. században a kétszeresére bővítették - ekkor lett belőle Palazzo Medici-Ricardi.  


2010. április 3., szombat

Bellini család

Jacopo Bellini Velencében született, 1400 körül, meghalt ugyanott 1470-1471-ben, Gentile Bellini Velencében született 1429-ben, meghalt ugyanott 1507-ben;  Giovanni Bellini Velencében született, valószínűleg 1430 után, meghalt ugyanott 1516-ban, ez utóbbi valószínűleg nem volt törvényes fia Jacopónak. A Bellinik hármas biográfiája Vasari helyes ítéleteit tartalmazza, a velencei nagyérdemű festő-család életművéről a quattrocento és a cinquecento fordulóján, csupán Jacopo esetében tud kesebbet mondani az internacionális gótika ez észak-itáliai reprezentánságárol mintsem azt megérdemelné. 

Irodalom: Vasari

2010. április 2., péntek

Antonio da Correggio (c.1489-1534)

Antonio da Coreggio  1489-1494 között született Correggióban; meghalt ugyanott 1534-ben.

Az életrajzban Vasari újból - mint Giorgione biográfiájában is tette - igazságot kíván szolgáltatni az észak-itáliai cinquecento festészetének. Ezért csupán mértéktartóan említi Correggio római iskolázásának hiányát; ezt a kutatás egy római utazásnak igen valószínű feltételezésével igazította helyre. Vasari a mester egyéniségébe immár a manierizmus kissé morbid müvész-individuumainak jellegzetességeit vetítette bele, az érzékenységet és az anyagiak feletti túlzott aggodalmat. Az utóbbi esetleg indokolt is lehetett Correggio életpályájának ismeretében; monumentális megbízásokat kapott, mégis eléggé bizonytalan volt az egzisztenciája.

Vasari tévedései közé tartozik, hogy Correggio két pármai freskó-művének, a Duomo kupolájának és a San Giovanni Evangélista kupolájának leírásában a kettőt összekeveri: az első Mária mennybevitelét, a második Szent János evangélista patmoszi apokaliptikus vízióját ábrázolja Jézussal és az apostolokkal. Továbbá az emlegetett Venus nem más mint Danaé, amelyet viszont Vasari leírásaiban Lédával téveszt össze ; ez utóbbira vonatkozik a víznek csodálatos ábrázolásáról írott részit.


Irodalom: Vasari

2010. április 1., csütörtök

Fra Angelico (1387-1455)

Fra Giovanni Angelico da Fiesole, akit a világi élet­ben Guidónak hívtak, nem volt kevésbé kiváló festőnek és miniátornak, mint amilyen kitűnő volt szerzetesnek, ezért mind­két okból megérdemli, hogy díszes emléket állítsunk róla. Bár kényelmesen meglehetett volna a világi életben és vagyonán kívül még kedvére kereshetett volna is művészetével, amelyet már ifjú korában kitűnően értett, ő mégis, természeténél fogva higgadt és jóságos lévén, saját lelki békéje és nyugalma érdeké­ben, de főként lelke üdvösségéért, jobbnak látta belépni szerze­tesnek a prédikáló barátok rendjébe. Mert bár Istent szolgálni minden helyzetben lehet, némelyek mégis úgy érzik, hogy job­ban üdvözülhetnek a kolostorban, mint a világi életben. Ami­lyen üdvös eredménnyel jár ez a jó lelkek számára, épp úgy az ellenkezőjére vezet s valóban nyomorúságos és szerencsétlen végre jut azoknál, akik más célból lesznek szerzetesek.
Irodalom: Vasari